Marie Kondo magyar módra

Marie Kondo nevét az elmúlt napokban annyit emlegettük, hogy csuklása kisebb fajta földrengést okozhatott Japánban. Aki nem ismerné, a bájos küllemű, törékeny hölgy attól lett világhírű és gazdag, hogy piszok módon ért a tisztaság és a rend megteremtéséhez. Néhány könyvét magyarul is kiadták, de legismertebb talán a ruhasimogató és – hajtogató módszere, amellyel nemcsak kortárs művészeti installációkat hozhatunk létre bármelyik fiókunkban, de meditációs programnak is tudom ajánlani.
Marie Kondo véletlenül és váratlanul tört be a háztartásunkba, amikor egy elkeseredett pillanatomban megjelent egy tündér (felhívott a nővérem) és azt mondta, kívánhatok valamit (közelgő 50. születésnapomra), ő teljesíti.

Ezer szerencse, hogy nem nőtt kolbász az orromra, mert egy ilyen nagyvonalú kérdés valóban zavarba ejtő és felettébb kockázatos, ha belegondolunk. Sikerült jól kérnem: azt kívántam, segítsen rendet tenni a házamban, de olyat, ami fenntartható, mert különben testestül-lelkestül maga alá temet a káosz.
Így történt, hogy június 12-én a tündér egy kitűnő, nála már bevált módszertannal a hóna alatt, a nyugati széllel és a British Airways-zel megérkezett, majd a kötelező karantén első 10 napját azzal töltöttük, hogy szisztematikus selejtezésbe fogtunk. Minden dolgomat magamhoz kellett ölelnem, és ha éreztem valami kellemes pezsgést az ölelésben, a dolog maradhatott, ha nem, könnyes búcsú keretében meg kellett válnom tőle. Elhidegült holmijainkkal – háztartási eszközök, edények, ruhaneműk, játékok – mert az egész család ölelgetett, nem csak én – úgy is megtelt egy kisebb konténer, hogy szemetünket szelektáltunk és amit lehetett, azt továbbadtuk, nem kukáztuk. A lejárt gyógyszereket, vegyszereket nem kellett dédelgetni, ott a lejárati idő megtalálása jelentette a legnagyobb kihívást.
A tündér, aki nemcsak varázspálcájával suhintgatott, hanem az irdatlan munkában tevékenyen részt vett, elégedetten nyugtázta egyre növekvő örömömet a selejtezésben. Második feladatnak azt adta, hogy találjak minden dolognak egy stabil helyet, mert “mindennek kell, hogy otthona legyen”. És a tárgyak ugyanúgy a kuckókat szeretik, nem a pultokon, nyitott polcokon való porosodást, szóval lehetőleg pakoljak EL mindent, elöl szinte semmi ne maradjon, de mindezt úgy kellett megoldani, hogy a rendeltetésszerű használatot ne nehezítsem. Sikerült. A kamrában és a szekrényekben profilt tisztítottunk, funkciók, használati gyakoriság, súly stb. szerint alakítottuk ki az elhelyezés rendjét. Pici konyhánkban a konyhapulton csak a vízforraló és a papírtörlő maradt, (végre van helyem a főzéshez!), csináltunk konyhai szelektív hulladékszigetet, Minna lányom varrt elé függönyt. Van vegán és húsos hűtőnk. A fürdők is fellélegeztek. Az előszobában lett egy műterem-sarok a festő cuccaim számára, de a leglátványosabb átalakítás a cipők és a szerszámok terén ment végbe, pedig szekrény volt, csak a rendszer hiányzott. Logikus és áttekinthető lett az egész, már a rövid használat is ezt bizonyítja. A fenntartás érdekében pedig írtunk egy családi aranybullát, nevesített feladatmeghatározásokkal. A bullát mindenki aláírta, vitás esetekben a nővérem, meg a PTK lesz irányadó.
A tündér azt ígérte, hogy a megteremtett rend fenntartása fejenként a meglévő rutinjainkhoz képest nem több, mint napi 20 extra percet vesz igénybe, de meglátom majd, hogy megéri. Ilyen alapszabályok vannak például :
Minden reggel be kell ágyazni.
Az étkezés az elpakolással, a főzés a mosogatással ér véget. Aki a szemetet leviszi, egyből tegyen új szemeteszacskót a vödörbe, hasonlóan egyetlen “projekt”, ha valaki észleli, hogy valami kifogyott, azonnal pótolni kell, ha nincs mivel, feljegyzi a vásárló noteszbe (nem pedig az éterben kiabálja!). Amikor este valaki feláll a kanapéról, a párnákat, plédeket szépen visszarendezi, a poharakat kiviszi a mosogatóba, az utolsó pedig leoltja a villanyt. Szelektíven gyűjtjük a szennyest is, lett mosás-teregetés-elpakolás felelős, udvari bevásárló, komplex pormentesítő, fürdőrendező stb. Nekem a konyha, a kert és a reggeli macskaetetés jutott, elégedett vagyok.
Nem tudom elmondani, milyen volt 50 évesen arra ébredni, hogy mélyig hatoló rend árad a számomra eddig is szépséges, ám zaklatott otthunkból. Hogy ez meddig lesz így, nem tudom, de a hitetlen károgók, kérem, kíméljenek!
Íme a tündér és pár fotó a varázslatról is:

rptnb

rptnb

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s