Cinkosok közt vétlen

portrait_of_nastasia_filipovna_by_piggeye_d5yrfme-fullview
A félkegyelműről Péter Handke A kapus félelme a tizenegyesnél című műve jutott eszembe. Ez utóbbi könyvet szerintem csak részleteiben és németül olvastam egyetemista koromban, valamilyen szeminárium kertében. Homályos és felszínes ismereteim maradtak csak és valami olyan, a mostanival rokon benyomásom, hogy a főhös ott sem tud kapcsolódni a társadalomhoz, ugyanazt a nyelvet használja, mint a többiek, ráadásul bőbeszéddel – magyaráz, hosszasan és kéretlenül elmélkedik – , mégis folyton leválik, kívül reked, értetlen marad. Dosztojevszkij tulajdonképpen ad erre a különcségre orvosi magyarázatot, egy rejtélyes betegség (retardáltság, epilepszia, depresszió?), ami miatt Miskin herceg csak megkésve csatlakozik abba a körbe, ahová tulajdonképpen beleszületett, az orosz arisztokrácia alsóbb rétegébe. Egy svájci intézetben gyógykezelik hosszú évek óta, amikor kiderül, hogy jelentős pénzt örökölt. Orvosa az éppen elfogadható állapotban lévő fiatalembert hazaküldi Oroszországba, hogy ismerje meg és rendezze viszonyait. Egyetlen távoli rokonáról tud, aki egy tábornok felesége és három eladósorban lévő leány anyja. Őt keresi fel, de már a vonatút során megismerkedik két férfival, akikkel kapcsolata a regény végéig megmarad.
Mert egyébként mi mással lehetne bármilyen emberi közösséghez kapcsolódni, valahová tartozni, mint a kommunikációval?
Az volt a benyomásom, hogy Dosztojekszkij ebben a terjedelmes regényében több írói projektet is beledolgozott. Nem egységes a mű, ami jól átgondoltan és meghatározott céllal halad valamilyen irányba, mint a vonat, amelyen Miskin is érkezik, hiába van látszólagos linealitás az események szintjén. S bár elképesztő mennyiségű párbeszéd hangzik el, ezek mintha eszme- és nézetütköztetések, önreflexiók volnának, egy nagy belső monológ szétszabdalva, jól felépített, hús-vér karakterek szájába adva. Az elbeszélő munkájának kulisszatitkaiba is be-bevonja az olvasót, hogy együttérezzünk vele a feladat nehézségeiben. A legjobb ilyen írói fogás a zárlatban van, amikor az elbeszélő elnézést kér, amiért feladja, hogy hitelt érdemlően elmondja, mi történt “valójában“ (akkor most együtt maradtak? , de kik, hogyan? és miért? és ki ölte meg végül?), hanem a bulvár módszerével, szóbeszédekből rakja össze a történeteket és látványosan kivonul a korábbi mindentudó szerepkörből. Szóval nem a sztori a fontos, bár 800 oldallal kell megküzdeni egy szokatlan leánykérés és a még furcsább esküvő között, de egy eszelős szenvedély megsemmisítő hadjárata is ennyi időt/helyet vesz igénybe. Az eseménytörténetnél fontosabb, hogy a műben megjelennek az olyan rendszerkritikai korkérdések, mint a halálbüntetés, a női egyenjogúság, a házasság, a vallás, a nemzeti identitás, a társadalmi osztályok kérdése, a betegség (epilepszia, tüdőbaj, őrület), amelyek állásfoglalásra kényszerítik és meghatározzák az embert. De minden eszmefuttatásnak és vitának a katalizátora a szerelem, vagyis inkább a szabadjára engedett és emésztő vágy, amit egy férfi érez és érezhet egy nő iránt, illetve az a társadalmi kordában kényszerített szenvedély, amit egy nő dédelgethet magában, vagy amellyel elfogadhatja, jobb esetben viszonozhatja a másik közeledését. (Az olyan hiú nők egyébként, mint amilyen én is vagyok, elégedetten lubickolhatnak abban a hódolatban, amellyel Dosztojevszkij a női vonzerő előtt leteszi a fegyvert. Legalább ennyi.)
Mielőtt A félkegyelműt elolvastam, voltak bizonyos előismereteim a műről, valahogy olyasmi rémlett, hogy Miskin karakterében a jézusi vonásokat szokták kíemelni. Ezt a párhuzamot nem találom erősnek. Mert bár a herceg is a szeretetet, az igazságot, a méltányosságot, a másik tiszteletét és elfogadását keresi és hirdeti és valóban mentes minden rosszindulattól és gonosztól, ez a tisztaság nem egy belső hívásra hozott érett döntés eredménye, hanem inkább valamiféle megmaradt gyermeki állapot. A nők iránt a csodálat, a védelmezés vágya, a másik lényében való gyönyörködés – például ugyan megvan nála, de a szerelem esetében kisfiúi, a férfi erosztól mentes marad. Ezért rágják ki maguk közül a többiek.
Miskin herceg nem nő fel és nem tud disztingválni, hiába kedvelik meg, tisztelik, csodálják néhányan: kívül reked, mert nem lehet vele összekacsintani.
Egyébként a sok eszmefuttatásért kárpótlásul kellő szórakozást is kapunk Dosztojekszkijtől, a karakterábrázolást. Nőegyéniségeinek külső-belső megformálása is bámulatosan összetett és érzékeny (az abuzált femme fatale, Nasztaszja Filippovna, az elkényeztetett, kitörni akaró, eredetiségre vágyó különc szépség, Aglaja, de talán a manőverek mestere, az anya, Lizaveta Prokofjevna még érdekesebb), ennek dacára a koszos mandzsettájú, vörös és püffedt képű, pálinkaszagú, végtelenül önérzetes, hol hőzöngő, hol sírva fakadó háryjános öreg tábornokot szerettem meg gyengeségében a legjobban, aki végül ugyancsak mesteri módon leírt gutaütésben hal meg.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s