Klántalálkozó

Minek az ünnepe a karácsony? Az elmúlt  napokban ezt próbáltam megfejteni. Bár december heteiben  szorgalmasan eljártam Minnával a rorátékra – a katolikusok hagyományos adventi hajnali miséit hívják így, ami Budakalászon 6 órakor kezdődik a templomban és kb. 6.40-kor a pékségben fejeződik be – , a betlehemi történet pedig számos artikulacióban (adventi koncerteken, iskolai karácsonyi műsorban,  majd a templomi misztériumjátékban) megelevenedett, úgy érzem, szentségileg és teológiai értelemben egyaránt felvértezve álltam a fa a alá december 24-én. Ráadásul az ajándékvásárlás nyomasztó terhét Jézuska a férjem személyében idén  teljes egészében levette a vállamról, így bár 23-án még dolgoztam, az ünnep begyakorlása a konyhában is sikeresen megtörtént, mindeközben pedig még Dickens-et is – aki nélkül nincs karácsony – hallgattuk Bodrogi Gyula felülmúlhatatlan előadásában. Aztán már csak vonultunk, egyik asztaltól a másikig, először a bővített szűk, aztán tízes átlépéssel a tágabb családi körben. Terítő fel-le, tányérok fel-le, kreatív szalvétahajtási bemutató és hiányos pohárkészletek éves seregszemléje újabb koccanásos balesettel, törzs mellé zárt könyökök és nem jut mindenkinek támlás szék. Harsány hangözön, párhuzamos történetek rengeteg ismétléssel, jól kiszámíthatóan kerekedő fősodorral és legalább ilyen jól kiszámítható, csipkelődő kommentekkel, hagyományos szereposztásban: önjelölt mesélőkkel, akik kérés nélkül is szívesen gyúrják a szógolyót, lelkes közeli reflektálókkal, látszólag mással törődő, háttérből időnként bekiabálókkal és rezignált elkülönülőkkel. Mindenki tudja a szerepét. A gyerekek pedig időről időre átmasíroznak a színen: hol a Lackó, van még kókuszos, kinek bűvészkedjek?
Az idei év újdonsága a családi kvíz volt szenteste, amit Lili lányom kezdeményezett. Mintegy 30 kérdésre kellett előzetesen mindenkinek válaszolnia, Lili a válaszokból állította össze a játékot, amiből kiderült, mennyire ismerjük egymást. Sosem gondoltam, hogy anyukám kedvenc állata a harkály, hogy a férjem szeretne megtanulni főzni, de rólam se feltételezte senki, hogy a legklasszabb sportnak a rúdugrást tartom.  Azt is megtudtam, hogy Boldizsár, aki ősszel megy iskolába, Bödőcs Tibort hívná meg vendégségbe és a Walterland-ben (óriás horgaszbolt) szeretne olyan kártyát, amellyel fizetés nélkül korlátlanul lehet vásárolni, hogy Minna szerint a legjobb emberi találmany a tükör és szerinte az a tulajdonság, amelynek eddig a legtöbbet köszönheti a kitartása és az alkalmazkodóképessége, anyu pedig azt tartja saját legértékesebb jellemzőjének, hogy be tudja fogni a száját (milyen lenne, ha nem tudná? – bele se mertünk gondolni). Kiderült, hogy Bálint egy róla készült filmben Bill Murrey-nek adná a főszerepet, a nővérem Ruttkay Évának, anyánk pedig kijelentette, hogy róla semmiképpen ne csináljanak filmet. Ami a családi rekordokat illeti,  kovászfanatikus sógornőm a lisztes halántékkal eltöltött órák mennyiségében, a fiam a filmes podcastok hallgatasában , a férjem az egy főre jutó újságíró ismerősök, a nővérem pedig a szekrényében címkéstül lógó ruhák számában verhetetlen. Az utolsó kérdés az volt, melyik lenne az az egy szó, amellyel legjobban jellemezni lehetne a csaladunkat. Egyöntetűség ebben a kérdésben volt leginkább: sok, tömény, ilyesfajta válaszok születtek, holott még nem is volt 26-a, amikorra kezdtünk elfáradni és a családi potméter tényleg majdnem kiakadt. A legjobb választ mégis a legkisebb adta: erőközpont.
Azt hiszem, a karácsony ennek a csodából gyökerező erőközpontnak a fahéjillatú és üveggömb-törékenységű, strapás, szép ünnepe.
64b0df822d1cd7b4b12e8fd110f29a0e--christmas-carol-christmas-images

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s