Wellness maximus

dav

Családállítással se tudnák kiverni azt a belémnevelt meggyőződést, hogy az embernek muszáj (meg)dolgoznia mindenért. Képtelen vagyok elhinni, hogy rövid idő  elteltével nem unalmas, sőt, káros a jólét, hogy kedvedre és korlátlanul ehetsz, jöhetsz-mehetsz, heverészhetsz, szórakozhatsz, birtokolhatsz. A hobbimat is azért szeretem, mert időt kell rá “szakítani”. Ezzel a pszichés háttérrel egy hetet eltölteni egy menő wellness szállodában teljes panzióval az igazi paradoxon: hogyan tudok a lehető leghatékonyabb lenni a pihenésben?
A harmadik napon kezdem kényelmetlenül érezni magam a feladathiánytól. Rendet rakok a szobában, hogy ne a személyzetnek kelljen utánunk takarítani, tervezgetem (hiába), hogy reggelire majd csak zabkását eszem, lift helyett gyalog kezdek járni a lépcsőn, böngészem a felkínált wellness-programokat, a környék látnivalóit, a legvastagabb könyvet hozom magammal, hogy legalább “tartalmasan” teljék az idő, és reggel 6-kor felkelek futni. Miközben képzeletbeli ellenőrzőmbe várom a jelest, irígy csodálattal sandítok azon embertársaimra, akik lustán és lelkiismeretfurdalás nélkül bele tudnak feledkezni az életélvezetbe. Itt Hévízen túlnyomórészt orosz vendégek vannak. A szomszéd kezelőben Oblomov éppen hatalmasat horkant a meleg iszap alatt. Álmában tavaszi szélben suhogó nyírerdőben jár, ahová  átmulatott éjszakák után szokott kihajtatni cimboráival, hogy megcsapolja a fák törzsét. A viriccsel másnapossága tüneteit enyhíti. De miért pont Goncsarov semmirekellő hőse után keresztelem el magamban a köpcös, kerekképű orosz férfit, akiből csak annyit láttam, hogy mielőtt álomba merült volna, öblös hangon kedélyeskedett a személyzettel. Állampolgárság ide, mentalitás oda, itt mindenki egyenköpenyben, személyre szabott wellnes-órarendjével a kezében várja, hogy szólítsák. A kezelési tervet a fürdőorvos állítja össze előzetes konzultáció alkalmával. Kértem, hogy ha lehet, a felsőtestemre (nyakra, vállra, hátra) koncentráljanak, mert vállmagasan tartott kezekkel állva dolgozni elég megterhelő. Egy karmester legalább nagyokat lendíthet és ugrálhat munka közben, sőt, a taps alatt előre hajolva lazíthatja ki derekát és karjait, nem beszélve arról, hogy a pálca mennyivel könnyebb, mint a hajszárító. A kékcsempés kezelőben aztán a paravánfallal elkerített, nejlonnal és rozsdabarna lepedővel letakart ágy, s mellette a zuhanyfülke a szülőszobát juttatta eszembe. Az ágy végében egy teli vödör iszap gőzölgött, feketén csillogva, akár a magzatszurok. Aztán jött két madame, akik gyors, begyakorlott mozdulatokkal kenték fel rám a hévízi tó sarát, közben arról beszélgettek, hogy egy hizonyos valaki, mindig is tudták, hogy igazából nagy paraszt, majd mosolyogva lejjebb vették a fényt, jó pihenést kívántak és magamra hagytak kb. 20 percre. Nem zavar, amikor az erősen testi dolgok kicsit vulgáris keret kapnak. Sőt, jobban megnyugtat, mint az a most divatos eufemizmus, ami a szülést spirituális utazásnak igéri. Frászt! Hiába gurulnak színes fittlabdák körülötted vagy rakják körbe teamécsesekkel a vajúdókádat, a szülés gyötrelmes és kimerítő csata, amit ráadásul jólnevelten kell végigcsinálni. Nyilván semmihez nem fogható happy and-del zárul, amiben bőven van traszcendencia, de az csak a legvége. Nulladik órába tették a súlyfürdőt. A nyilvános élményakasztást dr. Moll Károly hévízi orvos találta fel. Régóta fantáziáltam arról, hogy ez volna az igazi megoldás a bajaimra. Mert bordásfalon, denevérpadon lógni is jó, de az embert a fejétől átmenetileg leválasztani, a csontokra görcsösen felkapaszkodó izmokat lefejteni, a nyaki csigolyákat, porckorongokat felszabadítani csak ilymódon lehet. Egy szikár, kesebajszú, rókatekintetű orosz lógott mellettem. Valami fontos intézet második emberének képzeltem, aki sokszáz cigarettafüstben eltöltött értekezleten van már túl, birtokában van az információknak, de azt is tudja, mikor kell csendben maradni. Teóriám a reggelinél dőlt meg, ahol tűzpiros RUSSIA-feliratú melegítőben tűnt fel és férjem szerint fennhangon faksznizott a szakáccsal a tükörtojások ügyében. Azóta tudom, hogy provokátor, akit a Nagyfőnök mai látogatása alkalmából küldött a KGB ide a hátországba. Az ionózonba, úgy tudom, egyedül megyek. Ez egy detoxikáló kezelés, amely során egy kabinba ültetnek, s ott hőhatásnak tesznek ki, hogy az ózon a bőrömön keresztül stimulálhassa bennem a salaktalanító anyagcserét. Ha ez összejön, holnaptól minden oroszt rózsaszínben látok és tíz évet letagadok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s