Egy piaci nap

davNem olvastam Závada Pál könyvét, amelyből a Radnóti Színház előadása készült. A darabban játszó mintegy 15 színész közül csak kettőt – László Zsoltot és Schneider Zoltánt – ismertem. A Radnóti nézőterén, ahol a színpad rendesen az ember arcába van tolva, húsz éve voltam utoljára.     Az Egy piaci nap a néző fejében játszódik. Egy vidéki közösség történetét úgy ismerjük meg, hogy időről időre megkapjuk az egyes emberek retináját, hallójáratait, idegvégződéseit. Ahogy a színészek fel-leveszik szerepeiket, úgy a néző is folyamatos fókuszváltásban van.

Néhány fényképezési megoldáson kívül nem tetszett az 1945, a film, amely szintén arról azól, hogyan fogadták a lágerből hazatérő zsidókat. Szégyeltem a benyomásaimat, mert a hiánypótló, történelni szembenézést ösztönző témaválasztás fontos és minden hazai film sikerének örülni kéne. Az 1945-ben valahogy túl színes volt a kép, hiába forgatták fekete-fehérre: klisésen hatott a szöveg és  “színészkedőnek” éreztem a legtöbb alakítást, a Skanzen mint forgatási helyszín pedig kifejezetten rossz választás volt. Egységessége, mesterséges térarányai, kereksége miatt holt díszletnek hatott, egy percre sem tudtam elfelejteni, hogy dehát hiszen ez a múzeum.

A Závada-szövegben előforduló séma-mondatok, sztereotíp fordulatok úgy válnak személyessé, hogy mindig másban szökkennek szárba. Drámai erejük ebből a megtapadásból táplálkozik: valaki a közbeszédből szájára vesz egy mondatot, s a paradigmatikus fogaskerék már emeli is a követ tartó karját a magasba. Az előadáson nem színészeket látunk, hanem egy kiváló Társulatot, fantasztikus csapatmunka, ritmusérzék, dinamika, koncentráltság és kohézió süt az előadásból. Meg a kölcsönös bizalom, egymás szeretete és tisztelete – ilyen hülye, banális szavak jutnak eszembe a játékukról, de így van. A zene pedig, ami itt a dramaturgia kulcseleme, zseniális. Az egy piaci nap-ban a Mohácsi-tetvéreknek és a Radnótinak sikerül egyesíteni a Krétakör Színház  friss és bátor ambícióját, színházi hitét és önbizalmát a Katona klasszikus arányérzékével, okos ízlésével és végiggindolt, tűpontosan megvalósított színészi munkájával. A mintegy hetven évvel ezelőtt játszódó történetből minden erőltetett kiszólás nélkül is tökéletesen érthető, itt nem a  múltról mesélnek: dehát hiszen ez az életünk.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s