Szigetelés görög módra

Az igazi nyaraláshoz tenger kell. Mi 22 órát görnyedtünk a sós vízért, ugyanis egyszerre hat főnek repülőgéppel utazni a nyár közepén – mert előszezonban az egyikek még vizsgáznak, utószezonban a másikaknak már becsengetnek – a legfapadosabb ajánlat szerint is akkora összeg, amelyet kimondani is sok, nemhogy kifizetni. Amikor rövid órás ájulások között feleszméltem a CT-ként rám hajló szomszédos ülés mögött, a legrosszabb szilveszterek jutottak eszembe. (Sosem voltam nagy bulizó, mert a közösségi beszélgetés egy idő után untatott, az ivás álmosított, a táncolás lett volna az egyetlen tudatmódosító, amelynek segítségével el lehetett volna ütni valahogy az időt, de arra rajtam kívül általában senki más nem volt vevő, így többnyire égő szemekkel, dideregve és világundorral vártam az utolsó vagy első hévet, mindezt tetézte anyukám határozott hétvégi nyolcórai ébresztője és a rosszallással jóváhagyott éjszakai kimaradásért rám mért házimunka-penitenciája.) Végre elértük a tengert és a hatalmas komp csak nyelte magába a buszokat, személyautókat és utasok százait. Bár a vizekkel nagy barátságban vagyok, a nyílt tengeren félni szoktam, mert a hajtótörés elnyújtott kínszenvedésének ábrázolásában nemcsak az irodalmi és képzőművészeti hagyomány jelentős, de ez az utóbbi időkben a tömegmédián keresztül is erősen támogatott rettegés-toposz nálam. Végre kikötöttünk és negyedóra múlva már a szállásunkon voltunk.
Amikor csomagjainkat lepakolva fürdőruhába bújtunk, hogy célunk elérését alámerüléssel is hitelesítsük, a parton a tömeges emberi jelenlét émelyítő látványa, hangja és illata fogadott minket: folyó sör és naptej, félégett testek, eldobált szemét, technó zene és lármás nyelvi kakofónia. Kivett apartmanunk, amelyet egy kedves görög család működtet, csak pár házra van attól az utcától, amelyen a bulinegyed a tengerbe torkollik. Kerültük egymás tekintetét, nem akartuk az első sokkot és csalódottságunkat viszont látni. Aztán a fiúk elmentek egy bárba meccset nézni, a lányok maradtak, és én a konyhába kapaszkodtam. Bár nagy főzést nem terveztem, hoztam otthonról némi alapanyagot vészhelyzetre. Tonhalas tésztát, a gyerekek kedvencét készítettem. S mikor felfedeztem, hogy az apartman aljában remek kis bolt üzemel, úgy döntöttem, a gusztusos helyi zöldségekből, gyümölcsökből, sajtokból, olajokból jóvá főzöm ezt a nyaralást.
A futás már számos élethelyzetben megmentett, így volt ez Zakynthos szigetén is. A következő hajnalban – és aztán minden napfelkeltekor – felfedező portyára indultam. Végigfutottam a mintegy 5 km-es partszakaszon, egészen a kalamaki sziklákig, s végre boldogság és nyugalom költözött a szívembe: a sincity-től távolodva gyönyörű föveny vár minket, ahol tengeri nárciszok nyílnak az álcserepes teknősök fészkei fölött, csend van, békés a part és kristálytiszta a víz is. Két kilométert kellett nap mint nap oda- és visszagyalogolnunk, amire rajtunk kívül legfeljebb tíz napernyőnyi turista vállalkozott. Megérte.
A második reveláció akkor ért, amikor két nap tömény fürdőzés után befizettünk Minnával egy egész napos szigetbarangolásra. Egyfelől nagyon tisztelem az idegenvezetőket, mert a turisták sokféleségét, szertelenségét és mohóságát elviselni, nyűgjeit kezelni biztos nem könnyű. Azt viszont be kell valljam, hogy az egy országról, népről, helyről való, rövid idő alatt átadható, színes és hiteles kulturális tartalom tekintetében kételkedve, hol kínos feszengéssel, hol leereszkedő együttérzéssel szoktam hallgatni mikrofonba mondott történeteiket. Varga Vivien 9 éve dolgozik Zakynthos-on. Az egri várban tevékenykedő Papp Gergelyen kívül, akit mindenkinek szívből ajánlok egyszer haditechnika és katonaélet témájában meghallgatni, ez a fiatal hölgy a legrátermettebb idegenvezető, akivel valaha találkoztam. Felkészült, dinamikus, figyelmes, rugalmas, szellemes, kedveli a görögöket és a magyarokat is, a tanultakon kívül rengeteg saját élménye, tapasztalata van, amit örömmel oszt meg másokkal. Az ekkor épült, ő általa alapított, ilyen mély vagy magas, olyan stílusú dolgokon kívül megtudtam például, hogy a helyi utazási irodák sofőrjei a turistaszezonon kívül az iskolabuszokat vezetik, hogy Zakynthos-on mindenki focizik és táncol, az első zeneiskola a szigeten 1815-ben alapult, de kétszáz éves a filharmóniai társaság is, a helybéli férfiak településeként minden télen színre visznek egy szatírát, majd áprilisban előadják egymásnak, hogy az 1953-mas 7,3-mas erősségű földrengésben a sziget épített környezetének 80%-a megsemmisült, 145 ezer fő lett hajléktalan, hatalmas éhínség volt és rengetegen kivándoroltak, de sokan térnek vissza közülük napjainkban is, és az elhagyott házak azt is jelölik, hogy amíg egyetlen élő leszármazott él, az elvándoroltak ingatlanjait az állam nem sajátítja ki, hogy a második világháborúban senkit nem deportáltak Zakynthos-ról, mert amikor a nácik 1943-ban utasították a sziget polgármesterét és görög-keleti püspökét a zsidók összeírására, a listára csupán két nevet (Lucas Carrer, Dimitrios Chrysostomos), a sajátjukat írták fel, bátor, nyílt kiállásukból a görögök is erőt merítettek, és sikeresen bújtatták, menekítették a helyi 275 fős zsidó közösség tagjait. Itt minden családnak van olajfa ültetvénye és saját olaja, és októbertől februárig a szállodatulajdonostól a pincérig mindenki otthon szüretel, mert a zöld, lila és fekete olívabogyó nem eltérő fajtákból származik, hanem különböző érési időpontban leszedett termések, minthogy a Verdea bort is azért „zöld”-nek hívják, mert éretlenül szedik le hozzá a szőlőt, és az olajfa egyébként, amelyből láttunk a szigeten egy 2000 éveset is, teli bogyókkal, csak 7 évesen fordul termőre, ahogy az álcserepes teknős 25 éves korában válik fogamzóképessé, kb 80-100 pingponglabda-méretű tojást tesz a parton ásott fészkébe, a kisteknősök 60 nap múlva kelnek ki és éjszaka a csillagok fényét követve jutnak vissza a tengerbe, amit az erős fényszennyezés miatt aktivisták segítenek, hogy migránsok Albániából érkeztek ide és rengeteget dolgoznak a vendéglátásban, nagyon szívós munkaerőnek tartják és becsülik őket, mert itt egy helyi lakosra 4 turista jut, holott míg Korfun 150 éve van turizmus, Zakynthos-t igazából az elmúlt 20 évben fedezték fel, nem utolsó sorban az 1980-as évek elején a Navagio-öbölben zátonyra futott csempészhajóról készült fotó képeslapként való elterjedésének hatására. A giccsbehajlóan szép Navagio-öböl a keri kék barlangok mellett, ahová a büszke és elismerésre vágyó görög kapitányok lélegzetelállító mutatvánnyal manőverezik be a hajójukat, ma is az egyik fő látványosság, bár rossz nyelvek szerint a katari emír már bejelentette felvásárlási igényét a területre, hogy az öbölben feleségei számára magánstrandot létesítsen. A szemét mindenesetre érkezésünk előtt itt is rengeteg volt, de pár hete – főleg ideköltözött, a sziget iránt elkötelezett brit nyugdíjasok kezdeményezésére – önkéntesek kitakarították az egyelőre még ingyenesen látogatható lelátó környékét, a turizmusban az igazán jelentős ugrás pedig az elmúlt egy-két évben következett be, csupán idén 5000 ággyal többet adnak ki, mint tavaly, ezért óriási a munkaerőhiány, az öthónapos szezonban mindenki szünnap nélkül dolgozik, akár napi 12-16 órában, hogy a szigetnek saját áramtermelése nincs, tenger alatt hozzák az áramot a szárazföldről, ami a víztározók szivattyúját is működteti, tehát ha áram nincs, víz sincs, és az ilyesmi elég gyakran előfordul, hó 14 év után tavaly volt először, és egy hétre be kellett zárni az iskolákat, mert nincs fűtés kiépítve, hiszen télen is általában 15 fok van. A sziget szülöttje Dionysios Solomos költő, aki a görög himnusz szövegének a szerzője, egy másik Dionysios, a 16. században élt Szent Dénes pedig a sziget és a megbocsátás védőszentje, akinek anafonitirai Panagia kolostorában jártunk, s aki számára a zarándokok díszes papucsokat hoznak, mert a szent állítólag a mai napig járkál éjszaka és vigyáz a zakynthosiaskra, közbenjár a boldogulásukért. Jóllehet Zakynthoson maga Mária Magdolna is járt Kr. u. 34-ben, hogy hirdesse Jézus tanait, Minna kicsit leragadt a számára új politeizmusnál. Élénken foglalkoztatják a képzeletét a görög istenek, kedvence Pallas Athéné, főleg az olíva miatt, amit ajándékba hozott a görögöknek, s amelynek olajából az Aristeon ökoüzemben narancsosat is kóstoltunk. Azt viszont sehogy sem érti, hogy lehet az, hogy Héra Zeusznak a testvére is volt, nemcsak a felesége, Démeter pedig szült Zeusztól és Posszeidóntól is, Aphroditéről meg ne is beszéljünk. Hát igen, a házastársi hűség a halhatatlanságban lehet igazi kihívás.
Akárhogy is, a víz az úr: akár sekély és átlátszó, akár 12 méter mély és sötét, ahová kislányom a sikeres nyáreleji úszótábor után segédeszköz és gondolkodás nélkül ugrik be a hajóról, a víz, amelyből kiemelkedve apró halak záporoznak rád, mint a jégeső, vagy úszás közben azt észleled, hogy alkarnyi méretű tengeri sügérek és keszegek játszanak veled, mert mi más volna, ha nem játék, amikor az állat nem menekül, hanem zavartalanul tartózkodik a környezetedben, sőt, követi az irányváltásodat, incselkedik, vagy csak éppen figyel téged? A víz, amely itt nem szilaj és tajtékos, hanem szelíd, türkiz ragyogással ölel körbe bárkit és bármit, legyen az létezésén ujjongó ember, strandlabda, magára hagyott nejlonzacskó vagy posta nélküli PET palack.

m ye

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s