Holvoltálfiam

anyugalom
Befejeztem Bartis Attila Nyugalom című regényét. Ez az első írás, amit a szerzőtől olvastam és a könyv feléig egyáltalán nem tudtam megbarátkozni az egyes szám első személyű elbeszélővel. A főhőshöz hasonló, az élet mocskaiban kényszerből és szükségszerűségből egyaránt alámerülő, kiégettségükben patetikus, sebeikben verhetetlen, harmincas értelmiségi pasasok mindig idegesítettek, a valóságban is, fikcióban meg pláne. A regénykarakterekkel szemben szerintem nincsenek extra elvárásaim, amikor úgy gondolom, egy gyűszűnyi konszolidáltságot oda kell festeni, az átlagosság minimális látszatát meg kell adni ahhoz, hogy a szerencsétlenség és a szenvedés ne üres, parabolikusan elvont vagy kivagyi legyen. (Elhanyagolás, bántalmazás, abúzus, lelécelt ávós apa, politikailag/művészileg/testileg prostituálódott, nárcisztikus, paranoiás színésznő anya, fiatalon elszökött, majd öngyilkossá lett zenei géniusz testvér, abortuszra kényszerített, árván hagyott szerelmes – ilyen hátizsákot kapott Bartis Attila főhőse, aki bár lényegében csupán háztartási kekszen él, az írógépig csak eljut valahogy, sőt, a könyvét idővel ki is adják. Anyjával való kegyetlen és fáradhatatlan kínlódása végül mégis áttörte pajzsomat és kiváncsi lettem Wéer Andorra, s végül elfogadtam, sőt, azt hiszem, meg is kedveltem Bartis Attilát.

Az anya-gyerek kapcsolattörténet mindig hálás téma, hiszen ez a viszony a legalapvetőbb, legösszetettebb kötődés, amelyből a legtöbbet lehet nyerni és veszíteni is, és kevesen vannak, akiknek az élet csak az egyik végletet nyújtja. S bár többnyire sem az ölelés, sem a fojtás nem jár akkora zajjal, mint a Nyugalomban, saját tapasztalatait és emlékeit mégis mindenki élete végéig rágja, továbbbadja és színezi.

A Nyugalomban szemléletesek a korrajzok, jók a karakterábrázolások, a párbeszédek, a leíró részek ugyanakkor nyelvileg sokszor megbicsaklanak. Túl színesnek, túl jellegzeteskedőnek éreztem, olykor erőltetetten csináltnak hatnak, mintha Bartis időnként reklámszövegírásba ment volna át, de nem szándékoltan, talán annak óhajával, hogy történetét megfilmesítsék. (Színészek biztos imádják olvasni a regényt.) Bár a jelen párhuzamában sokféle emlék, előtörténet előjön, a regény nem arra épül, hogy oksági viszonyt teretsen a különböző idősíkokban megtörtént események között és magyarázatot adjon a rohadékságra. Így nem tudjuk meg, mi végre ez a beteges, kegyetlen és mocskos cécó. A nyugalomhoz végül annak beismerésén jutunk el, hogy az elfertőződött sebekkel való létezés, a mérgező együttélés, a kiszolgálás és kiszolgáltatás gyakorlatát, sehováse tartó folyamát a születés, de legalább is a halál szakaszolja.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s