Anyánk napja Londonban/3 – Mamma mia

dav
Anyám szerint világpolgár vagyok. Ezt abból szűrte le, hogy megtaláltam a 15-ös buszt lemerült telefonnal és térkép nélkül is. Amúgy mióta Londonban vagyunk, újraértélkelte
a mobilozást. Úgy véli, hogy tömegközlekedési eszközön például a közönséges ricsajozás méltányolandó alternatívája: inkább nyomkodják, minthogy kimondják. A londoni nép iránt felébredt lelkes szimpátiája a rá jellemző, kontrasztív módon tör felszínre: “miért van az, hogy itt még bunkót nem láttam”, vagy “vigyetek el valami lepukkant helyre, mert nem akarom elhinni, hogy ezek nem szemetelnek”, “mondd, itt miért nem látok annyi kiégett és frusztrált arcot”, vagy “hihetelen, de nekem a bevándorlók már fel se tűnnek, ugyanolyanok, mint a többiek”. Ezek a benyomások legalább annyira felkavarják, mint a turisztikai attrakciók bekebelezése. Tegnap Gyöngyi gardróbjából alsó-szibériai barangoláshoz felöltözve indultunk a belvárosba, de ez volt az első nap, hogy NEM FÁZTUNK!

A Victoria and Albert Museum-ban a gombostű méretűtől az emeletesház nagyságúig mindenféle rendű, korú, származási helyű és anyagú műtárgy megtalálható, aminek köze van az emberi szépérzékhez és kreativitáshoz. A britek itt halmozták fel mindazt, amit innovátorként jobbagyfélkével maguk létrehoztak, illetve gyarmatosítóként balkézről máshonnét szereztek. Három óránál többet egyszerre eltölteni egy múzeumban csak mostoha időjárás elől behúzódva indokolt vagy bimbózó szerelem esetén, amikor a félhomály és csend jót tesz a felhevült szíveknek. Ha valaki tényleg a műtárgyakra kiváncsi, hamar telítődik. Az ékszergyűjtemény és a középkori szárnyas oltárok lenyűgöztek, Constable és Turner tájképei vagy a kínai étkészletek előtt mohón töltekeztem, az ezüst monstranciákat és gyertyatartókat már józanabbul konstatáltam, a vasmegmunkálás fejezethez csak véletlenül keveredtem, a divattörténeti részben pedig kifejezetten zavart a huzat, meg hogy nem látok rendesen. Irigykedve néztem, hogy a szobortermekben többen is rajzolnak. Ehhez nekem is nagy kedvem lett volna, mert talán a passzivitás fárasztott igazán.
A Heritage buszon némán bambultunk még egy órát a dugóban a Trafalgar tértől a Tower Hill-ig, majd hazametróztunk. Egy óránk maradt, hogy felkészüljünk az esti színházra, mert nővérem XXL-es élménycsomag nélkül nem enged haza senkit Londonból. A Mamma mia felejthetetlen anyáknapi ajándék lett, és mi is megrökönyödve fedeztünk fel anyánk sosem látott, könnyed, popos oldalát.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s