56

Tegnap délután kimentem a Kossuth térre. Eredeti szándékom az volt, hogy fütyülni fogok a miniszterelnök beszéde alatt. Nem szoktam tüntetésekre járni, az egyetlen, amelyen részt vettem még Erdélyért és a romániai falurombolás ellen szerveződött, valamikor a rendszerváltás környékén. Tizennyolc éves voltam, egyedül mentem ki a Hősök terére, és azóta se voltam hasonló mennyiségű ember között. Büszkén, szorongva álltam, egy nyílt tisztáson legelésző őz éberségével követtem az eseményeket. Énekeltek, a tömeg hangja egyre nőtt, a hangulat emelkedett. Csurka István megrendítő beszédet mondott. (Aztán Csurkából mi lett… de még azzal együtt is mennyire más volt, mint a mostaniak…. szörnyű leírni, de különb volt.) Egyszer csak elkezdték ütemesen ordítani, hogy Erdélyt vissza, és én menekülőre fogtam, mert én nem akartam/akarom Erdélyt vissza, nem azért mentem ki a tüntetésre, hogy revíziót követeljek, hanem azért, hogy kiálljak az erdélyi magyarok létfeltételeiért, jogaiért a román állam keretén belül. Azóta nem politizálok, alkatilag idegen nekem a dolog, nem tudok végérvényesen elköteleződni semmilyen irányba, ha a szép eszmék mellett hamis/ostoba/gonosz hangokat és cselekedetek is észlelek, és nem szeretek kiábrándulni és összeveszni ismerősökkel, barátokkal sem. A szavazófülke az egyetlen hely, ahol véleményt nyilvánítok. Megmagyaráztam magamnak, hogy ez így jó: családom van, szültem gyerekeket, legjobb szándékommal nevelem őket, van rendes munkám, fizetek adót, művelem a kertem, próbálok tágítani a látókörömön és annyi kultúrát magamba szívni, amennyi belém fér, igyekszem normális lenni embertársaimmal és nem ártani senkinek. Ennyi az én programom, nem lehetek felelős az elszegényedésért, az elbutulásért, a korrupcióért, a reménytelenségért, az elvándorlásért. Október hatodika táján mégis bepöccentem, pedig megfogadtam, hogy nem nézek, nem hallgatok, és nem olvasok híreket. Csak reflexiókat, elemzéseket szoktam olvasni, legalább két hét távlatából, mert azok nem akasztanak ki annyira. Eszembe jutott Batthyány Lajos, meg a kormánya, hogy annak milyen tagjai voltak – Eötvös, Kossuth, Deák, Széchenyi… és milyen alakok állnak most Orbán Viktor mellett az ország élén – Lázár, Rogán, Szijjártó, Semjén…
Visszatérve a tegnap délutánra, végül nem vártam meg Orbán Viktor beszédét. A manírosan mórikált ünnepi műsor, amelyben a forradalom drámája és összetettsége nosztalgikus érzelgősségben merült ki, hosszúnak ígérkezett. Hiába, az 1956 kisajátításával járó jóllakottság érzéketlen az árnyalatokra. A körülöttem állókat figyeltem, a műsor igazából senkit nem kötött le, az arcokon inkább az volt: lesz-e valami? A provokációra készültek és arra, hogy azt kalappal, retiküllel és megvető pillantással elfojtják. És ezektől a jól öltözött emberektől, a magabiztosságuktól, az elégedettségüktől félni kezdtem. Ha nekik jó az, ami van, és ennyivel többen vannak, mint én, hogy jövök ahhoz, hogy szembeszegüljek? Sípommal a zsebemben meglapultam, majd elsomfordáltam, pedig akkor még nem is köptek, rúgtak és pofoztak.

Nem megyek többet tüntetésre. Megértettem a diktatúra lényegét.

Reklámok

One response to “56

  1. Nagyon szeretem bejegyzéseid, egész rég óta követlek. Néha komoly emóciókat is kiváltanak belőlem, a szó legpozitívabb értelmében. Gratulálok!!!

    Kár hogy nem fütyültél.

    Kipróbálhattad volna, hogy még ha ki is fejezed kisebbségi véleményed, akkor sem esik semmi bajod. Nem vernek össze, nem perelnek be, nem tartóztatnak le és sorolhatnám. Szólásszabadság van. Tudtommal többen fütyültek is, és hajuk szála se görbült. HÁL ISTEN! Demokrácia és szólásszabadság van. Az meg, hogy a többségnek nem tetszik egy kisebbségi vélemény, az meg gyakran elő szokott fordulni a legjobb családban is. Ez a demokrácia “diktatúrája”. De hivatalos szerveink, rendőreink megvédik a kisebbségi véleményt megfogalmazókat, ha kell – HÁL ISTEN!

    10 éve Budapesten voltam ezen az ünnepen. Békés ember vagyok én is, sok a közös bennünk azt hiszem. Soha nem feledem a lovak patkóinak kopogását mögöttem, mikor úgy döntöttem, nagyobb esélyem lesz megúszni a kardlapozást, ha megállok hirtelen, és háttal a falnak, feltett kezekkel szembefordulok a lovasrendőrnek, aki utánunk fordult be egy kis mellékutcába. Így tettem, meg is úsztam. Mondhatnók, hogy hajam szála se görbült. Mégis örök nyoma maradt ennek a szívdobogtató érzésnek.

    Már nem vagyok fiatal. Tisztában vagyok, hogy ugyanaz a dolog más szemszögből nézve egész másnak látszódhat. Két ellentétes vélemény is lehet egyszerre igaz akár, gondoljunk csak a földre egy 6-ost (9-est?) rajzolókra, akik azon vitatkoznak, hogy 6-os-e vagy 9-es. Én senkiről nem mondanék ítéletet. Nem érzem magam erre felhatalmazva. Kár hogy sokan nem így gondolják ezt, és részinformációk ismeretében érzik magukat ha nem is mindentudónak, de legalábbis ítélkezésképesnek….

    Sok szép élményt, kitartást és gondolatokat kívánok blogod folytatásához,

    maradok hűséges olvasód,

    Ilona

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s