Bejcigli

Árvai István hat hónapon át nem ivott sört, hogy a szigorú családi költségvetés mellett titokban félre tudjon tenni annyi pénzt, amennyiből vehet magának egy használt „bejciglit”. Oravecz Imre Kalifornia fürj című regénye az előző századfordulón játszódik, szereplői amerikás magyarok, akik abban a reményben utaztak az Újvilágba, hogy néhány megfeszített év után hazatérve spórolt pénzükkel egy ígéretesebb jövőt kezdhessenek el Magyarországon. Még le kell futnom jó pár tókört ahhoz, hogy megtudjam, végül bejönnek-e a számításaik, ugyanis a regényből készített hangjátékot reggelente hallgatom. Azt mindenesetre már most kijelentem, hogy én se tudom elképzelni az életemet bicikli nélkül. Szerintem a tökéletes emberi találmány: hibátlanságához, feddhetetlenségéhez, időtállóságához nem fér kétség. Alig hihető, hogy bár a kereket évezredekkel korábban a sumerek már ismerték, a bicikli feltalálásáig egészen a 19. századig várni kellett. Biztos vagyok abban, hogy a nők emancipációja adta meg az igazi lendületet a kerékpár kifejlesztéséhez és diadalútjához. Mert a bicikli a nők számára hozott valódi áttörést a mindennapi létezésben: a bejárható tér és az önállóság megnövekedését, a saját fizikumhoz való viszony, a mozgás felszabadultságát, az öltözködés kényelmét és az idő hatékonyabb kihasználását.
Ha létezik tárgy, amelyhez ragaszkodom, amellyel tökéletes összhangban vagyok, amely identitásom részévé vált, az a kerékpár. Mégsem vigyázok a biciklimre: néha le se lakatolom, kint hagyom a tűző napon, arcátlanul telepakolom, alig olajozom. A biciklim együtt kopik velem. Egészen bizalmas a viszony közöttünk, előtte nem fegyelmezem magam. A biciklim tudja, hogy hány kiló vagyok, ismeri minden utamat és az összes rossz szokásomat: hogy zebrán nem szállok le róla, hogy a járdára is feltekerek vele, hogy olykor a szemközti sávban hajtok, ha ott árnyékosabb, hogy időnként eltekintek az irányjelzéstől, kivilágítatlanul megyek, hogy menet közben eszem, iszom, ismerősnek odakiáltok, telefonálok. Aztán évente egyszer szégyenkezve átnézetem, rendbe hozatom, fogadkozva, hogy majd ezután kíméletesebben bánok vele, hiába. A biciklim mégis szeret engem, mert tudja, hogy mennyi mindenen mentünk már keresztül, hogy soha nem hagynám őt ki semmiből, mert ő nekem soha, sehol nem ciki. Büszke arra, hogy nélkülözhetetlen a számomra és érzi, hogy ha időnként fáradt is vagyok, sosem ülök rá unottan vagy rosszkedvűen, mert gurulása, zötykölődése és a hangja 40 év után is fel tud dobni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s