Rákszűrés

Nőgyógyásznál voltam. Éves rákszűrésen. Jó azoknak, akik nincsenek arra kötelezve, hogy legkényesebb testrészüket éves rutinnal szemlére tárják. És itt nem a szemle a fontos, mert három gyerek szülése után már a szemérem se a régi. Hanem az elemi félelem attól, találnak-e ott bent valami nem oda valót? Mert annyi mindent hallani, meg egy év sok idő és a méhszáj ritkán panaszkodik. Várakozás közben a többi nőt figyelem, vajon mi jár az ő fejükben. Nyílik az ajtó, kilép egy mosolygó pár egy újszülöttel. Hathetes kontroll, boldogság. Kicsit megkönnyebbülök. Aztán előveszem a könyvem. Sokáig hezitálok, mennyire szerencsés itt és ilyenkor Esterházy. Rákban halt meg, pár hete. Nem vagyok babonás. Különben is, Esterházy-t talán sose kezdem el olvasni, ha nem tudom meg, hogy halálos beteg. Szégyellem bevallani, de így van.
Léteznek szörnyű kórok, végzetes kimenetelű, fájdalmas és csúnya betegségek nagy számban és változatosságban, mégis a rák váltja ki a legsötétebb félelmet, pedig sokan, egyre többen túlélik. Valahogy társadalmilag van szentesítve, hogy rettegni kell a ráktól. A rákról nem lehet se tapintatosan beszélni, se tapintatosan hallgatni. A rák a nagy vizuális visszaszámlálás: amennyire észrevétlen a kialakulása, olyan látványosak a kezelésének, illetve előrehaladásának tünetei. Hajhullás, súlyvesztés, vérszegénység, a hang eltompulása, fakuló bőr, egyre éleződő tekintet, szúrós és riadt pici szemekkel és végtelen törékenység. Ez különösen aggasztó egy olyan korban, amikor a képeknek nagyobb hitelük van a gondolatoknál. Meg vagyok győződve arról, hogy sokkal több daganatos beteg meggyógyulna, ha a rák pusztítása nem volna látható, sem a beteg, sem a környezete számára. A test ma még nem tud titkolózni, igaz, Esterházy sem titkolózott.
Sok-sok éve elsőként a Termelési regénybe futottam bele. Nem bírtam olvasni, nem értettem a kacskaringókat, az utalásokat, Fárasztott és frusztrált, leginkább saját tudatlanságom miatt. Persze fizimiskája, ősz lobonca, életkedve rám is hatással volt. A vele készített interjúkban mindig örültem bölcs és szellemes megnyilvánulásainak, reménykeltően barátságos és elegáns tónusának. Nyilvánvaló volt, hogy ő nagy és megkerülhetetlen. Aztán amikor megjelent a Javított kiadás, szemtelenül azt gondoltam: hogy lehet egy írónak ekkora mákja, hogy azok után, ami ő és ahogy ő, még ez is megesik vele. Kíváncsian estem neki a könyvnek, egy szuszra, és faltam a könnyeit [könny, könny]. Aztán beteg lett, és nagyon bíztam abban, hogy meg fogja várni, amíg felzárkózom belőle. De a kór túl gyors tempót diktált. Így életében nem kerültem közel Esterházy Péterhez. Most, hogy meghalt, mégis olyan vággyal, szomorúsággal és meghittséggel bújok oda a szövegeihez, mintha valakim lett volna, valaki, akitől még annyi mindent reméltem volna.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s