Ákosos

“Csütörtök a szabadnapom. Megjöttem a vásárlásból, megvan a hal is végre. Takarítanom kéne, mert 23-án délután 4-ig dolgozom majd. Mégsem tudok hozzáfogni a munkához. Rossz a kedvem. Elrontotta az Ákos. Korábban nem érdekelt, nem szeretem a zenéjét, a szövegét pláne, meg az egész prófétaságát. Valahogy mindig hamis volt nekem, de indulatot nem éreztem iránta. Eddig. Most viszont dühös vagyok és elkeseredett. Belerondított a karácsonyomba, pedig idén amúgy is nehezen szedem össze magam az ünnepléshez.  Aztán itt vannak a gyerekek, akiket szültem, hármat, egy apától, nem kormányzati megrendelésre. Óvom, dédelgetem és bátorítom őket. Jó lenne szabad szellemű és felelős felnőttnek még meglátni őket. Olyanoknak, akik hisznek saját képességeikben és erőfeszítéseikben. Olyanoknak, aki szolidárisak a másikkal fajra és nemre való tekintet nélkül. Olyanoknak, akiknek a jó ízlése nem engedi, hogy elárulva anyjukat, nővérüket, lányukat, feleségüket politikai bóvlivá alacsonyítsák az élet legszentebb dolgát. Mi van, ha mégis hülyék lesznek, vagy ami még rosszabb: kicsinyes, önelégült és pökhendi módon fogják valakinek anyagi érdekből a talpát nyalni?”
Ez lett volna  a bejegyzésem, amit végül józan megfontolásból (beletörődésből?) nem posztoltam. Aztán másnap mértéktartó álláspontként valaki figyelmembe ajánlotta Stumpf András mandineres írását a témában.

Nem értek egyet a cikkel. Súlyosabbat mondott Ákos, mint ahogyan azt Stumpf értékelte. Az elhangzottak áthallásai (Kinder-Küche-Kirche) következtében, mert a szövegek mindig utalnak másik szövegekre. A „női princípium” biológiai meghatározottsága abban áll, hogy a nő hordja ki, szüli meg és szoptatja a gyereket. Szeretni, nevelni, gondozni mindkét szülő egyetemes lehetősége és kötelessége is. A főzés, mosás, takarítás, a házi feladat kikérdezése, meg a szülői értekezletre járás nem női munka. 99%-ban a nők csinálják, akkor is, amikor már “se tejük, se idejük”, teljes állású munkavégzés mellett. Azért, mert a férfiak úgy látják, hogy ez így helyes. Úgy döntenek, hogy ők kapják a magasabb fizetést, amire aztán hivatkozhatnak. (Mindeközben e férfiak azon elmélkednek, bezzeg, ha ők még többet keresnének, a nők otthon maradhatnának, megszabadulva a tehertől, hogy körülöttük kellemetlenkedjenek.)

Amikor egy férfi munkába áll, ő „családot tart el”, amennyiben ezt egy nő teszi, ha közönnyel és kényszerből végzi a munkáját, a társadalom eltűri, mert „beletesz a családi kasszába”. Ha netán örömét is leli abban, amit csinál, akkor „férfiakkal versenyzik”, már-már bűnösen „önmegvalósít”. A férfiak azért nem töltenek több időt otthon és a gyerekükkel, mert az utódgondozás és a háztartás szervezése sajátos élmény: a benne rejlő szeretet-csodákkal együtt amilyen felemelő, olyan monoton, kimerítő és társadalmilag végtelenül alulbecsült tevékenység. Ha nem az volna, habitustól, élethelyzettől, egyéni ambíciótól függően bármelyik fél választhatná és választaná is. Jobb helyeken ez irányba haladnak a dolgok.

Ahogy a vállalatirányításhoz, színpadon álláshoz, szoftverfejlesztéshez nem széles vállakra van szükség, úgy a bevásárláshoz, pelenkázáshoz és homokozáshoz sem kell széles csípő, csakis azonosulás és intelligencia.

Miért lep meg, hogy Magyarországon 2015-ben nők is képesek önmagukat leértékelve beállni Ákos mögé?

Tisztelet a kivételeknek, nőknek és férfiaknak.

IMG_20151219_172506

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s