A divatdiktátor

46-KimJongUn-AP

Amikor az ember korlátlan hatalommal rendelkező államfőnek készül, érdemes tükörbe néznie és számba venni saját fizikai adottságait, lehetőségeit. A külső megjelenés tudatos alakítása ezen a pályán is nélkülözhetetlen, jóllehet az alattvalók tetszésének kivívására számos egyéb eszköz – éheztetés, bebörtönzés, kényszermunkára küldés – is alkalmazható. A zsarnoki imágó meghatározása előtt célravezető szakember tanácsát is kikérni, az utolsó szó jogán legalábbis. Így történhetett ez Észak-Korában is, ahol Kim Dzsongun fodrásza ekképpen mondhatta el véleményét:
Szeretett Vezér!
Önnek a feje … hm … a feje … kerek. Kövér és kerek. Hiába a szűkre gombolt katonai zubbony, feje nyak nélkül nő ki a keskeny vállak közül. Egy átlagembernek azt javasolnám, egyszerűen vágjuk kényelmesen rövidre a hajat, menjen haza, tegye a dolgát, sok mindenért lehet szeretni való. Önnek azt mondom: ezzel a külsővel tehetség és szorgalom híján is lehetne sikeres zsánerfigura bármely ázsiai szappanoperában vagy akcióvígjátékban, de rettegett katonai vezető aligha. Kivéve egyetlen megoldást: adjon nyomatékot az előnytelenségének! Verje arcba az embereket a megjelenésével és diktálja Ön a divatot: tegye országszerte kötelezővé hajviseletét! Ez esetben az egész világ beszélni fog Önről, s higgye el, több szó fog esni a külsejéről, mint a gaztetteiről.
Elkészítette a frizurát, majd kivégezték. Így képzelem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s