Hajkritika EFG-módra/ Judi Dench

Image

Egyik barátnőm az általános iskolában azt mondta, ő úgy tudja, akik gyerekkorukban nagyon szépek, felnőttségükre egyre csúnyábbak lesznek és fordítva. Majd elmélázva hozzáfűzte: milyen kár ez neki, és milyen jó nekem. Bár a tétel általános érvényéről azóta sem vagyok meggyőződve, egy biztos: Judi Dench esetében igaz. Ami fiatalon talán előnytelenné tette az arcát, öregségére a szexepilje lett. Előre ugró felső fogsora ellensúlyozta az ajkak petyhüdését, ráncokkal árkolt és megereszkedő bőre, pedig kifejezetten vonzóvá tette fiatal feszességében kissé tagolatlan arcát. Az abszolút telitalálat pedig az uniform alaphajvágásra épülő, merész, markánsan rövid  frizura, amely a fejtetőre csalogatja a tekintetünket, így a négyszögletes arc egyetlen kemény pontjára sem tesz hangsúlyt, valamint a hófehér haj, amely szintén lágyít, ugyanakkor uralkodói méltósággal szegélyezi a színésznő ma is elevenen csillogó, tengerkék szemeit. Nézzük meg alább egyik filmszerepében: barnára festett és berakott hajjal ő is egy a Hunyadi téri piacon a káposzták közt válogató nyugdíjasok közül. Királynővé a stílus teszi az embert!

ImageImageImageImageImageImageImageImage

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s