Hol van Oszi?

IMG_20131224_191625_Satya

Az ember karácsony közeledtével évről évre elhatározza, hogy ezután jobb lesz embertársaihoz. Könyörületesnek, türelmesnek, nagyvonalúnak lenni azokkal a legnehezebb, akik nap mint nap ott vannak körülöttünk. Így a jótékonyság többnyire távoli és ismeretlen szenvedőkre irányul és egy bankszámlaszámra befizetett összeg formájában nyilvánul meg a mi családunk gyakorlatában is. Aztán ezek a megsegített alapítványok egyre agresszívebben követelik a jussukat, és hát mindennek van határa, ugye. Így döntöttük el az idén, hogy pénz helyett tettre váltjuk a felebaráti szeretetet gyakorlását. Nagyszabású tervvel indítottam: mi lenne, ha felajánlanám, hogy megnyírom a kereszteződésben bandázó néhány hajléktalant? (Pár éve még azt gondoltam, hogy a fedélnélküliség sosem fordulhat elő egy olyan korrekt kis településen, mint Budakalász.) De kinek ajánljam fel? Nincs nekik hivatalos képviselőjük, odamenni hozzájuk meg nem akartam, egyszerre tapintatlannak, frivolnak és eszementnek éreztem volna a benzin-, húgy- és alkoholgőzben didergő férfiak elé állni azzal, hogy frizurát szeretnék készíteni nekik. Pesten ezt úgy csinálják, hogy valahol megfürödhetnek, aztán a fodrász odaáll és vág. Itt nem talàltam se menhelyet, se szociális munkást, a szalonba hívni őket pedig jelen állapotukban képtelenség. Be kellett látnom, szerényebbnek kell lennem a vállalkozásban. Végül odáig szűkítettem a dolgot, hogy a karácsonyi vacsorából szenteste kap Oszi is, az egyik szerencsétlen, akit még jobb korából személyesen is ismerünk. Gyűjtöttem a hőtároló dobozokat, és már előre örültem, milyen klassz meglepetés lesz ez Oszinak. Tegnap aztán megsült a hal, mellé gusztusosan szervíroztam a salátákat, citrommal és petrezselyemmel díszítettem. Befőttes üvegbe került a vaníliás borleves, csomagoltam még bejglit és narancsot, meg evőeszközt is az elképzelt karácsonyi piknikhez. A meleg csomaggal útnak indult férjem, fiam és öcsém, hogy megkeressék Oszit. Még a délelőtti last minute baltavásárláskor is összefutottunk vele, biztosak voltunk abban, hogy megtaláljuk. Ám Oszi nem volt sehol, se a kereszteződésben, se az utakon, sem állítólagos kunyhójában. A hal lassan kihült, a keresők hazajöttek. Ha kevesebb szívéllyel, de annál több gyakorlatiassággal gondoltam volna végig az akciót, vagyis nem a meglepetésre koncentráltam volna, hanem szóltam volna neki előre, hogy számíthat a vacsorára, több sikerrel jártunk volna. Hiába, jót tenni is ésszel érdemes. (Azért ma újramelegítjük a csomagot és teszünk még egy próbát.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s