Ember tervez

Azt szokták mondani, 4 éves korunkig eldől, milyen felnőtt lesz belőlünk. 40 éves korig pedig leverjük a cövekeit annak, milyen öregség vár majd ránk, ha egyáltalán megéljük ezt a kort. Lánykoromban arról ábrándoztam, milyen férjet szeretnék, hány gyerekünk lesz, milyen házban fogunk lakni. Vágyképeimnek természetesen része volt az is, hogy a családon kívül lesz majd munkám, hivatásom, amelyben kiteljesedhetek. 40 éves koromhoz közeledve észrevettem, hogy egyre többet figyelem az öregeket: a szimpatikusakat, a csodálatra méltókat, a szánni valókat, az elrettentőket. Kerestem az ideális modellt, egy olyan öregséget, amelyben magam is el tudom képzelni. Nem túl eredeti a meglátás: olyan öregasszony szeretnék majd lenni, aki utolsó leheletéig építőkő, nem pedig építési törmelék. Felmértem, hogy elképzelt Zsuzsi néni létmódom eléréséhez mely csapdákat kellene megpróbálni elkerülni:
szociális elszigeteltség (család, barátok, közösség hiánya),
létbizonytalanság (nyomor),
hasznos, kreatív időtöltés hiánya (feladatnélküliség),
világról való információszerzés tévútjai (pl. televízió dominanciája), a valóságtól való elszakadás / beszűkülés/ paranoia,
érzelmi elsivárosodás (torz önismeret, empátia elvesztése),
fizikai leépülés / kiszolgáltatottság.
Miként tudom megalapozni felnőttkorom hátralévő időszakában, hogy majd a természetes hanyatlás állapotában is emberhez méltó életet éljek?

Így jutottam a fodrászathoz. A családomra fordíthatom a legtöbb energiát, s emellett változatos, alkotó tevékenységet is végzek. Olyat, amellyel pénzt, megbecsülést, társaságot, élményt és örömöt szerzek. Amelynek infrastrukturális feltételei szerények, és ha kell, bárhová transzportálhatók (szalon ide, szalon oda, igazából egy hokedli, egy fésű és egy olló elég hozzá). A kereslet tulajdonképpen válságbiztos (a haj nő), a külső rendszerektől való függés az ellátási lánc – amely a hajadtól az ollómig tart – rövidsége miatt viszonylag kicsi. Tehetség, szorgalom és ambíció függvénye csak, meddig fejlődhetek. A tevékenység se adminisztratívan, se funkiconálisan nem nyugdíjkorhatárhoz kötött, azaz kizárólag rajtam áll, meddig és mennyit dolgozom.

Csak én látom úgy, hogy ez egy állati jó szakma?

Image

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s