álom+hajak

November utolsó napján sokan megláthatják a jövőt. Nem kell hozzá más, csak lefekvéskor papírt és írószert tenni a párna alá, hogy frissében feljegyezhessük, mit álmodtunk az éjszaka. „Szent Andráskor a mezőt asszonyhajjal benőve látni: nagy időváltozást mutat.” – írja Krúdy Gyula Álmoskönyvében. Az 1920-ban kiadott kötet az író legtöbbször kiadott munkája. Első részében kulcsszavak szerint, ábécérendbe szedve találhatók az álmok jelentései. Krúdy forrásai korábbi álmoskönyvek voltak, amelyeket saját gyűjtéseivel is kiegészített. Ne keressünk álmainkra egyértelmű magyarázatokat, mert ugyanahhoz az álomhoz ellentétes képzetek kapcsolódhatnak. Krúdy 1925-ben, a második kiadás előszavában a következőképpen ajánlja olvasói figyelmébe munkáját: „Éppen arra való ez a könyv, hogy az álmától elborult ember kikeresse magának a sokféle álommagyarázat közül azt a megfejtést, amely őt leginkább megvigasztalja.”

Íme néhány a hajjal kapcsolatos álomfejtésekből:

Hajadat elöl borbéllyal levágatni: munkádból oly hasznod lesz, hogy bámulni fognak rajtad. Hányszor kérem hiába, hogy vágjunk frufrut!

Hajat ollóval vágni: nyereség. A fodrásznak mindenképp.

Haj, ha szádban nő: nem jó. Nehéz hozzáférni.

Hajszál az ételben: hűtlenség az asszony részéről. Erről lásd korábbi bejegyzésemet: https://hajmereszto.wordpress.com/2012/03/26/aprora-vagva/

A különös álmokból: haj, amely benőné egész testünket, és úgy viselnénk, mint az állatok bundájukat: elrejtezés régi emlékek elől. Szőrösszívűek, nézzetek magatokba!

Kondor, vörös haj hűségesség jegye. Ha a természet nem ezt adta, lehet festetni is.

 Asszonyi hajfonat, amely mintha lógna a csillagból, és nekünk lajtorjának kínálkoznék a felhágásra: gonosz jel egy asszony nagyravágyásáról. A haj csalétek, már óvodáskorban is tudják.

Haj kontyba kötve: férfinak gond, asszonynak mulatság. Hegyes konty: káröröm. Leesett konty: bánat. Használj több lakkot!

Nyakon levágott haj, mintha vinnének hóhér székéhez: dicsőséges. Vidal Sassoon így szerette.

Gyermek fejéről való hajnak a színe megmutatja a szülők életkorát. Gesztenyebarna haj jegyez rövid életet az apának. Gyenge, fehéres haj rövid életkort mutat anyának. Bár még nem álmodtam ilyesmit, mindhárom gyerekünk sűrű barna hajjal született, de ugyan, ki hisz az álmokban?

Image

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s