Ha valaki igazán jó fodrász akar lenni, nem úszhatja meg a kémiát. A gimnáziumban tanárom megmondta, hogy kizárólag fluoreszkáló zöld, fotoszintézisre is képes kordnadrágomra való tekintettel adja meg a jelest. Anód és Katód ősmagyar rege szereplőiként jelentek meg a képzeletemben, így sosem hittem volna, hogy egyszer a redoxi reakciók ördöge akarok majd lenni.
Akkor telt be a pohár, mikor egy kedves vendég hajszínre vonatkozó és tulajdonképpen kockázatmentesnek tűnő kérését nem sikerült teljesítenem. Katasztrófa nem történt: a vendég a kívántnál egy árnyalattal sötétebb hajjal távozott és ez bármelyik fodrásszal előfordul. Ami igazából bosszantott, hogy körültekintő voltam, mindent a tanultak szerint csináltam, így egyszerűen nem értettem, mi történt. A vendég bár nem színlelt elégedettséget, nem csinált cirkuszt sem, s talán éppen ezért nem hagy nyugodni a történet: hol volt a hiba? A napokban Fannival is hasonló történt. Közös kínunkban rájöttem, hogyan fogjuk megelőzni a hasonló eseteket. Létrehoznunk egy “pilológiai gyűjteményt”. Ahogy Linné a 18. században számbavette a svéd flóra fajait, nekünk is rendszereznünk kell a natúr és festett hajakat, hogy aztán kísérletezhessünk velük. A fürdőszobában ki is alakítottunk egy mini laboratóriumot. Az első merítést a kukából végeztük, de vendégeink mostantól tudományos célokra is felajánlhatják levágott hajtincseiket. Fóliákon szárítjuk a mintavételeket, kis cédulákon feltüntetve az adott tincs paramétereit és előéletét. A megszáradt hajmintákat összefogva, cédulázva tároljuk, és rajtuk kísérletezünk majd keverési arányokat, H2O2 koncentrációt, hatóidőket. Alig várom, hogy Iza elrontott 7.43-masát végre modellezhessem!
