Házi lapmelír Lilinek

Az ember elérzékenyül, mikor látja, hogy gyermeke nemcsak arcvonásait, hanem karakterének egyes jegyeit is tovább viszi, noha ezek nem feltétlenül előnyösek. Így van ez Lili lányom esetében is, aki tőlem örökölte „add Uram, de rögtön!”-természetét.
Tegnap délután azzal állt elő, melírozzam be a haját. Fodrásztanoncként azonnal a feladat megoldása iránti szenvedély kapott el, és nem a normális szülői aggályok jöttek elő, mi szerint Lili még csak elsős gimnazista, milyen szép a természetes hajszíne és mit fognak szólni mások. Először úgy tűnt, hogy a kivitelezés komoly akadályba ütközik, mivel hajfestéket nem tartok otthon és négynapos ünnep van. Aztán kiderült, hogy az Auchan hétfőn nyitva tart, így Minnát a babakocsiba ültettük és gyereksétáltatás ürügyén már szedtük is a lábainkat az áruház felé. Közben megbeszéltük, hogy lapmelírt készítek neki, mert az egyenes, dús haján nagyon jól mutat majd és a vizsgámon is szépen sikerült (lásd: https://hajmereszto.wordpress.com/2012/06/23/a-bukas-3/ ). A színválasztás könnyen ment: mindkettőnknek a Schwarzkopf Palette 4-88-ös sötétvöröse tetszett a legjobban.
A lapmelírt 12 fóliában, 1,5 cm-es sorokban, vékony leválasztásokkal vittem fel a hajára. Szerintem a végeredmény nagyon üde és természetes hatású lett. Lili elégedett, a facebookon már a barátnői is bejelentkeztek hozzám. Végül pedig a nagymama is megnyugodott, hogy unokáját talán mégsem fogják kirúgni az iskolából.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s