Ruhagyuri

Így hívott apukám, amikor kiskoromban (is) olyan sokszor előfordult, hogy váratlan fordulatot vett a viselkedésem. Szeszélyességemet inkább szeretettel vette tudomásul, minthogy korlátozni kívánta volna ezzel a különös szóval. Legutóbb akkor éreztem feltétlen apai támogatását, amikor Minna lányom megszületése után bejelentettem: fodrásznak tanulok. Először nem szólt semmit, gondolta, sokéves múzeumi ténykedésem, s a doktori fokozat megszerzése után hamar elmúlik az új hóbort. Csak a blogomat olvasva értette meg, hogy igazából nem akarok felhagyni a kultúraközvetítéssel, azzal a tevékenységgel, amelynek ő is egész életét szentelte. Szegény zalai parasztcsalád harmadik gyermekeként, nagy reményekkel jött fel Budapestre és végezte el munka mellett az egyetemet. Végül Szentendrén kötött ki, ahol két évtizeden keresztül vett részt a város kulturális életének irányításában. A Szentendrei Nyarak, a nemzetiségi találkozók, a főtéri szabadtéri színházi előadások, koncertek, kiállítás-megnyitók állandó vendégei voltunk. Mindenhová magával vitt minket, mert mindenekelőtt három gyerekére volt a legbüszkébb.
Apu szerdán meghalt, hosszú betegség után, otthon. Szerencsések vagyunk, hogy életében és halálában is vele lehettünk.